2014. március 19. szerda, 08:48

 

 

A kommunikáció során ugyanis, nem csak szakmai, tartalmi kérdésekről beszélünk, hanem a megfogalmazás módjával, a hangunkkal, a gesztusainkkal arról is üzenünk a másiknak, hogyan érezzük magunkat, milyen állapotban vagyunk, mit gondolunk róla, milyennek látjuk őt és a köztünk lévő kapcsolatot, valamint a kommunikáció természetéből adódóan valamilyen felhívást is intézünk hozzá, szeretnénk, hogy valamit megtegyen, vagy ne tegyen.

 

Ezt azt jelenti, hogy csaknem minden emberi megnyilatkozásnak 4 szintje van. És ez zavarokat, bonyodalmakat okoz a kommunikációban.  Vannak egy fülű emberek, akik mások mondandójából mindig csak azt hallják ki, mit mond az üzenet róluk. A „szerintem a te ötleted nagyon költséges” mondatból az egyfülű ember csak azt hallja meg, hogy a másiknak valamilyen problémája van vele. A másik egyfülű ember csak a tartalomra figyel. Ha keservesen síró partnere azt válaszolja a „mi baj?” kérdésre, hogy „semmi”, akkor az egyfülű ember rögtön megnyugszik, hiszen füle pontos információt hallott.

 

Schulz von Thun remek könyvében (A kommunikáció zavarai és feloldásuk) az efféle kommunikációs zavaroknak számos válfaját mutatja be, és természetesen megoldási, javítási tanácsokat is ad a kommunikáció sikeressé tételéhez. A könyv nemcsak a szakemberekhez szól, hanem a laikusokhoz is, ezért szövege könnyed és izgalmas olvasmányt jelent. Ezt az is bizonyítja, hogy az 1981-ben megjelent első kiadás óta 48 alkalommal kellett újranyomni a könyvet a német kiadónak.

 

A hölgy közönségnek azért ajánljuk nagy szeretettel, mert az író példáiból sokszor magunkra ismerhetünk és könnyel kevert nevetéssel fedezhetjük fel, milyen (buta vagy inkább tragikus?) hibákat követünk el mi magunk a hétköznapi és a szakmai kommunikációban.

 

A férfi olvasóknak pedig azért ajánljuk, mert végére járhatnak a nagy titoknak és megtudhatják, mit is érdemes válaszolni, ha életük párja a „szerinted fogytam?” kínos kérdéssel áll elő egy kellemes vasárnap délután.

 

 

Kapcsolódó képzéseink:

 

Megrendelőink

Partnereink , hallgatóink mondták

COCO Szépség és Egészség Központ Egyéni Cég (Pécs)

A professzionális tudás maximális segítőkészséggel párosul....

Felhasználói menü

Facebook

Facebook

Linkedin

Linkedin