2019. február 28. csütörtök, 08:50

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két minőségügy területén dolgozó mérnök. 

A Sors úgy hozta, hogy a két mérnökemberünk egy nagyvállalatnál összetalálkoztak. Összetalálkoztak, együtt dolgoztak, majd nagyot álmodtak!

 

Úgy gondolták, hogy elindulnak szerencsét próbálni a vállalkozás rejtelmes, kusza, de annál izgalmasabb világában, vállalva a küzdelmet a nehézségek szinte legyőzhetetlen szörnyével!

 

 

Hitték, hogy az évtizedes autóipari tapasztalat, a megszerzett tudás, a jobbítani vágyás mindig mellettük lesz. Útjuk során találkoztak hasonló tudású és motivációjú emberekkel: voltak, akik egy-egy projekt keretéig kísérték mérnökeinket és voltak olyanok is, akik még ma is mellettük vannak jóban-rosszban. Az út során újak is csatlakoztak a nemes küldetéshez.

 

Vállalkozási birodalmuk központja három tornyú építmény volt: első tornya az interim mérnök szolgáltatás, második torony a képzés és a harmadik torony pedig a tanácsadás lett.

Az évek során számtalan céggel kerültek kapcsolatba: volt ki képzés miatt, volt aki rendszerépítés miatt kereste fel növekvő vállalkozásukat és voltak akik szakemberhiányuk pótlását bízták főhőseinkre.

Rettenthetetlen hősökhöz mérten minden feladatot igyekeztek a legrövidebb időn belül, legjobb tudásuk szerint megoldani.

A tudás, a kitartás, a megbízhatóság meghozta gyümölcsét, a vállalkozás elismert, az autóiparban keresett céggé fejlődött.

Ha képzésről, interim mérnökről, vagy rendszerépítésről, minőségellenőrzésről van szó, sokak fülében ismerten cseng fel a TEKT Kft. neve.

 

A sikeres birodalom kiépítéséhez sok és sokféle nehézséggel kellett megküzdeni az évek során. Voltak szörnyek, amiket könnyen le tudtak győzni, tovább haladtak a kijelölt úton.

Azonban egyiküknek fel kellett venni a harcot egy olyan démonnal, amit e földi világban nem sikerült legyőzni. Harcukat a túlvilágon harcolták meg. A túlvilágon, ahol mindentől megszabadulva már békésen létezik tovább, azonban a mi világunkban már nem tud tovább tevékenykedni. Hisszük, hogy vigyázó tekintet tovább követi a TEKT kiteljesedését, új útját.”

 

 

Megrendelőink

Partnereink , hallgatóink mondták

Fröccsöntő képzésünkről

"Nagyon jónak tartottam az oktatást, a szakmaiság, vagyis az oktató felkészültsége nagyon jó. Érdekes volt a tréning, mert ilyen képzésen még nem jártam. Nagyon korrekt volt. minden aktuális kérdé...

Felhasználói menü

Facebook

Facebook

Linkedin

Linkedin