2015. július 22. szerda, 10:00

Nyár, leállás – TERVEZÉS!

 

A nyár kellős közepén járunk: sok helyen elkezdődtek a szabadságolások, máshol most fognak. Legtöbb gyártó cégnél hamarosan kezdődik a kötelező leállás időszaka.

De a back office ilyenkor sem pihen: fontos műhelymunkák folynak a humánerőforrás fejlesztés területén.

 
Sok helyen ez a következő képzési periódus megtervezésének ideje – hiszen a prosperáláshoz naprakész tudással rendelkező szakemberek nélkülözhetetlenek.

Előfordul, hogy a HR nem tudja pontosan, mi lenne a leghasznosabb képzés a munkatársaknak, vagy rövid időn belül kell döntést hoznia, esetleg a széles választék, ami megnehezíti a munkáját.

 

Sok éves tapasztalatunk alapján kidolgoztuk a TEKT T-modellt, azaz szakmai tudás mellé hozzáadott együttműködés képesség elsajátításának módját. Ugyanis a szaktudás önálló sziget, ha nem társul mellé megfelelő kommunikációs, konfliktuskezelési, együttműködési készség! Nem elég tudni, a feladatot delegálni is kell! Érteni és érthetőnek lenni – ez az alapja a szakmai együttműködésnek.

 

Tudjuk, hogy a kompetenciafejlesztés nem egyszerű dolog, ezért a T-modell mellett, igény szerint képzési csomag összeállítását is vállaljuk, melynek megrendelésével Partnereink egy komplex képzéssorozatot kapnak: szaktudást, együttműködést támogató ismereteket, gyakorlattal kiegészített workshopokat. Ezek lehetnek pár naposaktól akár hónapokat felölelő tréningsorozatok, sőt egy-egy nagyobb szabású projekt keretében több éves képzések is.

 

Tudjuk: a szaktudásfejlesztés befektetés, ami siker esetén nagy haszonnal jár, hát alkalmazzuk!

 

 

 

Megrendelőink

Partnereink , hallgatóink mondták

COCO Szépség és Egészség Központ Egyéni Cég (Pécs)

A professzionális tudás maximális segítőkészséggel párosul....

Felhasználói menü

Facebook

Facebook

Linkedin

Linkedin