A sikeres csapatok 6 legfontosabb készsége     Az eredményes és energiával teli csapatmunka nem véletlenül alakul ki, hanem a csapat tudatos tevékenysége, melyben fontos szerepet kap a tagok hozzáállása, a készségek folyamatos fejlesztése és a célorientált vezetői munka. A szükséges készségek közül 6 olyan emelkedik ki, amelyek megléte létfontosságú…
"Szabadon a csapatom" - Könnyed, frissítő csapatépítő nap, minden elmélet nélkül     Minden csapat álma: egy könnyed, frissítő élmény Bármely csapat életében elkövetkezhet az az idő, amikor úgy érzi, jól megy az együttműködés, sikeres a csapat, de jó lenne egy kis felfrissülés.   Már nem igazán tanulásra, képzésre vágynak…
"Kommunikálok, tehát vagyunk" - Csapatépítés, probléma megbeszélés, jövőtervezés, játékokkal és jó hangulattal   Csapatépítés sok játékkal és közös megbeszélésekkel   A “Kommunikálok, tehát vagyunk” című képzést olyan csapatok számára dolgoztuk ki, akik szívesen megállnának egy napra abból a célból, hogy áttekintsék eddigi eredményeiket, azokból erőt merítvemegtervezzék jövőbeni együttműködésüket, és szót…
"Ne játsszuk a felnőttet, de játszanak a felnőttek!" - Csapatjátékokból álló minitréningek maximális élvezettel   Mini tréning - maximális élvezet   Ha nem akar, ha nincs ideje egy egész napos tréninget megrendelni, szívesen állunk rendelkezésére mini tréningjeinkkel, ahol 2-3 órás csapatépítő játékokkal tanítjuk, formáljuk és frissítjük a résztvevőket.    …
Orientációs és közös tanulást fejlesztő tréningek fizikai munkát végző munkatársaknak   A "helyzet" Meggyőződésünk, hogy a cégek, szervezetek életében az elmúlt időszak változásait a fizikai dolgozóknak a legnehezebb feldolgozni.  

Partnereink , hallgatóink mondták

Nyílt mérőeszköz kezelő képzésünk

Nagyon tartottam tőle, hogy száraz tananyagot fogok hallgatni, ehhez képest igazán pozitívan csalódtam. Mind az oktatási anyag mind pedig az odaadott tananyag az elvártnak megfelelt, később is forgatni fogom. Szívesen ajánlom mindenkinek aki ebben...

"Mi legyünk az isteneik" - ügyfélkezelési tréning frontvonalban dolgozó fizikai és/vagy műszaki szakemberek részére

Hiába a korszerű gépek, drága műszerek, ha üvegként átnézünk az ügyfélen; egy kioktató vagy közönyös mondat, egy tréfának szánt otromba megjegyzés épp elég ahhoz, hogy az ügyfél...

Felhasználói menü

Facebook

Facebook

Linkedin

Linkedin