6S4U - Hat Szigma Testre Szabva (Six Sigma for You)

Kategória: TEKT 6Sigma módszer

A Six Sigma módszertant az elmúlt 20 évben az igazán nagy vállalatok alkalmazták úgy, hogy minden számba jöhető embert kiképeztek Green Belt-nek. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a teljes kiképzett állomány mintegy 60 %-a végzett igazán eredményes munkát. Ennek oka az is, hogy a legtöbb képző cég az alapképzés után magára hagyja a tanulókat, és a projektek kidolgozásában már nem, vagy csak kis erőráfordítással segít.

 

E tapasztalatok alapján dolgoztuk ki a "Hat Szigma Testre Szabva" módszert. A 6S4U egy olyan képzés, mely

  • A vevő valós igényeit veszi figyelembe a képzés és a hozzá kapcsolódó projektek kialakításakor,
  • Az általános alaptréning mellett nagy hangsúlyt fektet a választott projektek során szerzett tapasztalatok rendszerezésére, azok minél mélyebb megértésére,
  • A választott projektek és a teljes képzés sikerét azzal garantálja, hogy az oktató a projektek során nem hagyja magára a tanulókat, hanem a folyamat befejzéséig oktatja őket.

 

A szokásos 6Sigma képzésekkel ellentétben a 6S4U képzés során:

  • Az oktató már a képzési projekt tervezési szakaszában együtt dolgozik a vállalattal, felmérve annak erőforrásait, és valós tréning szükségletét. A felmérés során a vállalat vezetése meghatároz 5 olyan projektet, mely szorosan kapcsolódik az üzleti tervhez.
  • Az alapképzés 3 napos, ahol a projekt-teamek megismerkednek az alapokkal, végigmennek a DMAIC fázisokon és az itt használatos eszközökön.
  • Az 5 kiválasztott projekt mentorálása a 6S4U 15 lépése alapján történik, melyet a GE és saját tapasztalatok alapján dolgoztunk ki. Az oktató a képzéshez rendelt 5 projekt összetettségétől függően 7-14 napot tölt el összesen konzultációs napokon, amikor a projekteket átvizsgálja a  tanulókkal, azokban a szükséges javításokat meghatározzák, és megbeszélik a projekt kidolgozása során tapasztaltakat.

 

6S4U folyamata:

Az 5 fázis 15 lépése (KPOV=kulcs kimenet, projekt Y; CTQ=minőségre kritikus jellemző, MSA/GR&R=mérőrendszer elemzés, KIV= kulcs bemenet, projekt x)

Az alapképzést követően a projekt teamek elkezdenek dolgozni a feladaton. A mentorálás rendje, az adott napokon valamennyi team áttekinti a mentorral az elvégzett munkát, megbeszélik a problémákat, meghatározzák a következő feladatokat.

A 6S4U módszer előnye, hogy egyszerre kevesebb embert von ki a napi teendők ellátása alól, a tanulás a folyamatban történik. A projektvezetők egy vizsga után belső "Zöldöves" képesítést kaphatnak, valamint a legjobb potenciális Black Belt-té válhatnak.

Vállaljuk a vizsga megszervezését és lebonyolítását is. Igény esetén a team tagok, ugyancsak vizsga letétele után Sárga Öves végzettséget is szerezhetnek.

 

Jelentkezés a tanfolyamra

Vissza a 6Sigma képzések oldalra

Lean rendszer működtetése

Feltöltés alatt.    ...

Partnereink , hallgatóink mondták

Delphi - Autóipari belső auditor képzés

"Nagyon érezhető volt az oktatók szakmaisága és rugalmassága! Az átadott tudásanyag nem volt száraz, hanem meglehetősen érdekes. Minden feltett kérdésre korrekt választ kaptunk."...

Felhasználói menü

Facebook

Facebook

Linkedin

Linkedin