Mit értünk
Interim szolgáltatás alatt?

Képzett szakembert találni napjainkban egyre nagyobb kihívás. Hiába kértük fel a legjobb fejvadászt, rendelkezünk a legelhivatottabb HR-es kollégákkal, ha csak egy adott szűk körből van lehetőség új jelöltet válogatni, amiből ráadásul a konkurencia is igyekszik lehetőleg még előttünk meríteni.
Hogyan lehet tehát szert tenni képzett kollégára úgy, hogy cégünk másik részlegéről sem kell erőforrást elvonnunk és ezzel problémák újabb hullámát elindítanunk?

Erre szolgál az INTERIM
SZOLGÁLTATÁSUNK
, ahol akár már másnaptól igénybe tud venni több éves szakmai tudással felvértezett segítséget cége számára.

MIKOR CÉLSZERŰ INTERIM SZOLGÁLTATÁST IGÉNYBE VENNI?

MIÉRT JÓ AZ INTERIM?

MILYEN TÍPUSÚ KOLLÉGÁKKAL TUDJUK SEGÍTENI ÖNT?

Tudjuk, hogy a munkáltatók többsége ódzkodik külsős erőforrást igénybe venni, mert az interim szó
sok esetben egyet jelent számukra a „drágával”. Ha azonban összegezzük a hagyományos alkalmazottra vonatkozó költségeket a béren kívül – továbbképzések, béren kívüli juttatások, fizetett ünnepek, szabadságok, betegszabadság – máris jóval kisebb különbséget tudunk felfedezni a két kategória között.

Az alábbi táblázat részleteiben is szemlélteti a kalkulált és tényleges napidíjak közötti különbséget:

Interim mérnök, tanácsadó

Saját alkalmazott

11 250 Ft

Munkáltató által kalkulált bruttó órabér

4 843 Ft

90 000 Ft

Munkáltató által kalkulált bruttó napidíj

39 667 Ft

0 Ft

Éves bérköltség

8 400 000 Ft

0 Ft

Munkáltatói költség

1 596 000 Ft

0 Ft

Rezsiköltség / év

100 000 Ft

0 Ft

Képzés költsége

Évi 10 nap esetén 500 000 Ft

0 Ft

Ünnepnapok költsége

509 600 Ft (13 nap)

0 Ft

Juttatások költsége

840 000 Ft

0 Ft

Szabadság

1 229 016 Ft (30 nap)

0 Ft

Toborzási költség

1 512 000 Ft

0 nap

Kieső napok száma

73 nap össz. kiesés

Megrendelés szerint (akár 255 is)

Összes munkanap száma 2020-ban

255 - 73 = 182

90 000 Ft

Össz. költség figyelembevételével a napidíj végső értéke

85 090 Ft

Nézzük, pontosan mi is jellemez egy interim szakembert!

Szolgáltatásunk folyamata

01

Belépés

02

Felmérés, probléma beazonosítás

03

Javaslattétel megoldás, cél (KPI) meghatározás

04

Megvalósítás

05

Kilépés

Aktuálisan elérhető erőforrásaink

Mitől más a TEKT interim szolgáltatása, mint más cégeké?

Nem csupán erőforrást biztosítunk, hanem rendelkezésére bocsátjuk cégünk know-how állományát is. Ezáltal a szolgáltatás teljesítése során felmerülő fejlesztési, optimalizálási lehetőségeket is felmérjük, melyekre javaslatokat teszünk a Megbízónk felé.

Mitől más a TEKT interim szolgáltatása, mint más cégeké?

MILYEN KÉRDÉSEKET ÉRDEMES TISZTÁZNI A SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELE ELŐTT?

A szolgáltatás igénybevétele során – ugyanúgy, mint más szolgáltatástípusok esetében is – vannak olyan kritikus pontok, amiket érdemes mérlegelni. Ezeket ajánlott szakmai csapatunkkal egyeztetni, mert így kaphat tiszta képet arra vonatkozóan, hogy az adott képzést milyen tematikával érdemes igénybe venni vagy pontosan milyen képzéssel érheti el az elvárt eredményt. Segítségképpen összegyűjtöttük a leggyakrabban felmerülő kérdéseket.

Ez szinte minden projekt esetében változó, viszont az kiemelten fontos, hogy a projekteket az ügyfél elvárásaival összhangban minél hamarabb tudjuk megkezdeni.

Előfordulnak esetek, amikor néhány napos, máskor pedig néhány hetes átfutási időt követően tudjuk megkezdeni a projektet. A mi oldalunkról ezt elsősorban az erőforrások és a szükséges kompetenciák befolyásolják, ügyfél oldalról pedig a döntési folyamatok gyorsasága és a beszerzési adminisztráció átfutási ideje.

Erre vonatkozóan pontos adatot szintén az egyeztetések során tudunk adni, hiszen lehetnek olyan unikális tényezők, elvárások – pl. speciális szakismeretek, magas szintű vevői kapcsolattartás, nagy számú eszkaláció – amely befolyásolhatja a projektet, hiszen magasabb szintű szakmai ismereteket igényel.

A pontos árazás érdekében fontos a részletes leírás és a konzultáció, hiszen akár 24 óra alatt egyedi ajánlatot és időtervet készítünk. Ajánlatainkban napidíjas egységárat készítünk, amely az egyéb költségeket – útiköltség, szükség esetén szállás, kiküldetés stb. – tartalmazzák Emellé egy havi költségbecslést is elkészítünk, amely egy átfogóbb képet ad a várható költségekről.

Igen, de az eltérés mértéke már vizsgálati módszer kérdése is.

Az alábbi táblázatunk jól mutatja, hogy milyen költségelemeket érdemes figyelembe venni egy saját alkalmazott és egy interim kolléga esetében. A megfelelő döntés előkészítéséhez csapatunk mindig a no-surprise communnication elvet tartja szem előtt, így olyan tényezőkre is felhívjuk a figyelmet, amelyek akár befolyásolhatják a díjazást – pl. kritikus pozíció – így a jóvahagyás pillanatában biztosan megfelelő döntést hozhat.

Szinte bármilyen időtartamra, amennyiben az a projekt egyeztetés elején definiálásra kerül. Javasoljuk partnereinknek, hogy inkább becsüljék alá a projekt időtartamát, hiszen a projekt hosszabbítható, viszont a megállapodott dátum előtti megszüntetés összetett folyamat.

Alapvetően igen, vannak olyan esetek, amikor a budapesti központunkból távmunka is elérhető, mely könnyebbé teszi a heti 5 naposnál kisebb jelenlét kialakítását. Lehet ilyen egy bemintázási folyamat is, amikor a feladatok szegmentálhatóak, így elvégezhetőek, akár heti 2-4 napban is.

Weboldalunkon a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket használunk.