I. Rész – Az alapítás

Ma ismét Szalontai Gábor az interjúalanyunk, akivel volt már egy izgalmas beszélgetésünk, akkor elsősorban – és szűk keretek között – a jelenlegi helyzetről és a távoli jövőről beszélgettünk. Most azonban egy bővebb cikksorozat első részeként a kezdetekről beszélgetünk vele. Hogyha meg szeretné tudni mi a közös az Iphone-ban és a Tekt-ben, akkor érdemes végigolvasni.

Először is az érdekelne, hogy a mostani felfogása szerint kit nevezünk vállalkozónak és ebből mi az, ami arra ösztönözhet valakit, hogy belekezdjen egy vállalkozásba.

“Szerencsére a vállalkozó fogalma nekem ugyanazt jelenti, mint amit egyébként a piac vagy a szakirodalom is megfogalmaz. Olyan gazdasági társulás vagy egyén, aki saját felelősségére és kockázatára, a tudására alapozva üzletszerű tevékenységet végez, amelynek fő hajtóereje a profitképzés. Ezzel maximális mértékben tudok azonosulni viszont azt fontosnak tartom megemlíteni, hogy a közhiedelemmel ellentétben a profiképzés nem egyenlő a tulajdonosi osztalékkal, hiszen a profit még cégen belül maradhat és például valamilyen jövőbeni fejlesztés céltartalékaként funkcionálhat. Mi ezt a kettőt próbáljuk balanszban tartani évről évre.”

Ez egy eléggé általános felfogás. Ehhez képest mit gondolt a vállalkozásról, mint gazdasági jelenségről, amikor belefogott?

“Az akkori felfogásom egyrészt sokkal egyszerűbb, de sokkal izgalmasabb is volt. Ez adódik abból, hogy sokkal kevesebb dologra figyeltem, mint vállalkozó, viszont az a néhány terület a szűkebb fókusz miatt nagyon lázba tudott hozni. Az indulásnál – ekkor még egyébként multis alkalmazottként is dolgoztam – kifejezetten a szakmai oldala izgatott és a tény, hogy egy olyan szakmai csapatot építsek, akik külsősként gyors segítséget tudnak nyújtani különböző termelővállalatoknak. Ez az igény 100%-ban egy niche-alapú elképzelés volt, hiszen „multis vezetőként” saját magam is azt tapasztaltam, hogy nincs olyan partnercég a piacon, akivel szívesen dolgoznék együtt, elérhető nála a háttér, szakmai tudás, rugalmasság és piaci alapú árazással dolgozik. Megemlíteném azt is, hogy általában már az igényt is nehéz volt megértetni a szolgáltatókkal, hiszen jellemzően egy problémára csak egyféle megoldást tudtak javasolni. Ezeket a tapasztalatokat építettem be mind a képzési mind pedig a mérnöki területre is, hiszen akkoriban ezek voltak a fő szolgáltatásaink. Ebből is adódik, hogy a kezdeteknél egy szakmai és nem gazdasági fókuszú vállalkozó voltam.”

Mit lehetett akkoriban a piacon érezni, mennyire volt bizonytalan vagy biztos a környezet? Hogyan élte meg az akkori korszakot még kisvállalkozóként?

“A legnagyobb különbség, hogy sokkal kevésbé volt turbulens az akkori korszak. A ’98-as LTCM-válságnak eleve nem volt akkora globális hatása, míg a 2008-as helyzetet még nem láttuk előre. Ennek köszönhetően azt láttuk, hogy habár a piacunkon még meghatározó szerepet töltenek be a régi beidegződések, de mégis minden fokozatosan fejlődik, akár szakmai oldalról akár volumenekről beszélünk. Mivel a gyártócégek sem voltak ennyire kitéve a globalizált ellátási láncoknak, így sokkal kisebb alkalmazkodóképesség volt szükséges. Habár a kezdetekről beszélünk, de viszonyításként csak az elmúlt 3 év nekem sokkal több kritikus pillanatot generált – formálódásban, navigálásban -, mint az elmúlt 15 év – beleértve a kezdeteket is – együttvéve. Viszont ehhez a képhez hozzátartozik az is, hogy tényleg kisvállalkozásként indultunk, hiszen minimális alaptőkével – amely utána inkább cash-flow-vá vált – rajtoltunk, gyakorlatilag tartalékok nélkül kellett oda eljutnunk, hogy a cég saját magát tudja finanszírozni, napról-napra, hónapról-hónapra és nyilvánvalóan megvolt az az igény is, hogy pénzügyi szempontból is eredményesen működjön.”

A saját meglátása szerint hogyan állt ekkor a piac az Önök szolgáltatásaihoz?

“Ezt a kérdést szeretem globálisan megközelíteni. Ezáltal az említett témakört nem kizárólag a saját akkori vagy mostani szolgáltatásinkhoz való viszonyulásból származtatom, hanem az outsourcing mint üzleti tevékenység oldaláról közelítem meg. Azt fontos figyelembe venni, hogy annak ellenére, hogy az outsourcing mint fogalom az ’50-es évek óta ismert, a ’70-es évek környékén elkezdték kidolgozni a „polgári üzleti világra” is a lehetséges koncepciókat, majd pedig a ’80-as évektől aktívan alkalmazták, mint modellt, csiszolták, fejlesztették. Azonban globális szinten ez a megközelítés más fejlesztésekhez képest – pl. informatikai területek – lassan fejlődött és a 2000-es évek Magyarországán is még csak odáig jutott, hogy fuvarozási és vagy takarítási területeken kezdték el alkalmazni. Később jött el az a pont, hogy különböző repetitív vagy speciális tudást igénylő feladatokat elkezdtek kiszervezni szakértő cégeknek, akik hatékonyabban tudják azokat üzemeltetni. Viszont időközben a globális szinten is nagy cégek megérkeztek oda, hogy saját, de kiszervezett részlegeket, központokat hoztak létre azzal a céllal, hogy támogassák a cégcsoportot, HR, képzési, mérnöki vagy bármilyen egyéb más területen. Visszakanyarodva az akkori állapothoz – körülbelül, amikor még jó esetben a takarítást és fuvarozást outsource-olták – eléggé érthetetlen volt ez a fogalom a piacon. Nagyon sokszor ennek az egésznek a működését és előnyeit kellett az ügyfeleknek a meggyőzés érdekében elmagyarázni és nem a szakmai szint nyomott a latba egy üzlet megszerzése során. Ezáltal a piacnak szerintem ez egy nagyon megfoghatatlan és bizalmon vagy bizalmatlanságon alapuló döntés volt és nem értették, hogy miért költsenek olyasmire, amit maguk is el tudnak végezni.”

Ezzel összhangban az „innováció-éhség” is kisebb volt azokban az időkben?

“Nemhogy kisebb volt, de szerintem nem is volt. Épphogy kezdtük átállni a régi, tradicionális termelési és menedzsment rendszerekből a szép új jövő irányába, amihez viszonylag komoly – mint utólag kiderült túlhitelezett – pénzügyi források, szabad munkaerő állt rendelkezésre és megítélésem szerint még a munkavállalók motivációja is komolyabb volt, hiszen kimondva kimondatlanul, de átképezhették magukat, aminek eredményeként mára egész komoly karrierek épültek ki. Ezek szerintem alapvetően ellehetetlenítik az innovációs törekvéseket, mivel az aktuális innovációk esetében azt az érzetet keltették, hogy ahhoz házon belül rendelkezésre áll a tudás és az erőforrás. Külön érdekesség még, hogy az informatikai rendszerek sem voltak ennyire fejlettek így nem, hogy kevésbé, hanem nem is igazán tudták támogatni az innovációs törekvéseket. Ilyenkor azért mindig felsejlik bennem, hogy habár sokkal régebbi momentumnak tűnik, de 2007-ben mutatták be az első Iphone-t is, ami akkor hatalmas ugrás volt, de egyrészt a globális változatok később érkeztek, illetve ezek képessége arra, hogy az üzletmenetet támogassák, rendkívül csekély volt. Ehhez képest ma már mind a szoftveres mind pedig a hardveres oldalt is figyelembe véve iszonyatos mennyiségű lehetőség áll rendelkezésünkre.”

Hogyan vélekedett akkor az autóiparról belülről, illetve mint fogyasztó?

“Ez a két vélemény nehezen sűríthető össze egy válaszba, mivel teljesen eltérően. Belülről az volt látható, hogy egy egészen kiegyensúlyozott, védőhálókkal ellátott rendszerről van szó, amelyik mindig tud növekedni, akár a belső fejlesztések, javítások eredményeként, akár az új területekre – és itt elsősorban földrajzi területekre vagy szegmens-bővítésre gondolok – történő belépéssel. Hogyha visszagondolok abban az időszakban a platform-alapú gyártás még a kanyarban sem volt, így az adott alkatrészek, rendszerek vagy autók gyártása nagyban függött a helyi mérnököktől, csapattól és nem egy központosított funkció volt a meghatározó. Ez sokszor például nagyon jól, szélességben is kvalifikált mérnököket, technikusokat kívánt meg az adott gyárban, nem nagyon lehetett akár csak a virtuális térben, földrészeket átívelően „rohangálni” segítségért. Azért a belülről alkotott véleményembe hadd fűzzem bele azt, amit akkor még nem láttam, de ma már jól felismerem: az ilyen bebetonozott rendszerek szervezetek hajlamosak egy vélt biztonságot egyúttal látens kockázatot magukban hordozni, hiszen rendkívül lassan reagálnak egészen pici piaci jelenségek esetében is.”

“És akkor a fogyasztói oldalról hadd közelítsem meg a személyes oldalamról, hiszen ott elsősorban ez a meghatározó. Én az autómárkák közül a BMW-t kedvelem, amely a 2000-es évek elején indult el egy egészen új vonalon, ahol nem csak új technikát hoztak, de meglepően új köntösbe is – Chris Bangle féle vonal – csomagolták a terméket, ami akár végzetes is lehetett volna. Nyilván mindenki ismeri a legendásan rosszhírű szériákat a 2000-es évekből, de a márka szempontjából mégis csak meghatározóak lettek, hiszen az akkori 7-es széria teremtette újra a kategóriát a márkán belül, az 5-ös célozta meg – későbbi rossz híre ellenére is – a kategória prémium szintre történő emelését. De például akkoriban merték meglépni az első kompakt modellt, az 1-es széria személyében, ami azóta ugyebár az ősi BMW-s dogmának számító hátsókerék-hajtást is elengedte. Egyébként jól mutatja a piac dinamikáját, hogy ezen modellek új változatai – vagy inkább frissítései – is még 2009-2010-ig várattak magukra, ami azt jelenti, hogy a most jellemző 4-6 éves modellciklusok helyett akár a 8-10 évet is megélhette egy-egy modell.”

Visszatérve a kezdetekre és az alapítást követő évekre, ugyanígy csinálná?

“Biztos vagyok benne, hogy nem! De ezt már a megszerzett tapasztalatok mondatják velem és persze az, hogy voltak olyan csalódások, kudarcok, amiket konkrét döntésekre tudok visszavezetni, így azokat is szívesen elkerülném.”

És a maradék 5%?

“Az csak az olyan 50-50 helyzetekre vonatkozik, amiket akkor is eldönthettem volna akár egy pénzfeldobással és lehet, hogy másként döntenék, de nincs mögötte pontos szakmai háttér vagy módszertan.”

Hogyha ma friss, de néhány éves multi tapasztalattal rendelkező mérnök lenne, nekifutna újra?

“Nem azért kell ezen gondolkoznom, mert akkora kérdőjel lenne bennem, hanem sokkal inkább nehezen tudom magam beleképzelni egy 22-25 éves friss mérnök kabátjába. Hadd formáljam egy kicsit a kérdést: belekezdenék-e 47 évesen, mérnökként, a jelenlegi piaci körülmények között egy ilyen vállalkozás felépítésébe? Mindenféleképpen! Ezt hadd erősítsem meg azzal is, hogy a fenti kérdés nem csak feltételes formában állja meg a helyét, hiszen manapság is évről-évre valósítok meg új ötleteket. Az alapvető különbség az, hogy ezek már olyan ötletek, amelyek új területekre visznek – például sörfőzés vagy mobil sördobozoló rendszer kisebb sörfőzdéknek – így újra megadják a kezdetekben átélt izgalmat, kicsit hobbyként is tudom kezelni, viszont az is hozzátartozik a képhez, hogy nem skálázhatóak akkorára, mint egy B2B szolgáltatás.”