Időgazdálkodás workshop – augusztus

Augusztus 3-án egy online workshopot tartottunk az Időgazdálkodás témakörében. Egyik partnerünk úgy gondolta, hogy a nyári szabadságolási- és uborkaszezont igyekszik optimálisan kihasználni kompetenciafejlesztés szempontjából és nem hagyja veszni ezeket a heteket sem. Megkeresett minket egy 1,5-2 órás workshop igénnyel, ezzel biztosítva a fejlődést, de nem terhelve a dolgozó (és valószínűleg helyettesítő) kollégákat. Kíváncsian vártuk, hogy […]

A Miell Group csapata először indult az 55. Kékszalag vitorlásversenyen

Első komolyabb megmérettetésére készült a Miell Group vitorlázó csapata a július 6-án megrendezésre került 55. Kékszalagon. A balatoni tókerülő Balatonfüredről indul, ahonnan a Balatonkenese-Siófok-Tihany-Keszthely-Tihany-Balatonfüred útvonalat kell teljesíteni. Mivel a hajónk kikötője Keszthelyen található a csapat egyik felének első feladata az volt, hogy a versenyt megelőző napon hajóval eljussanak a balatonfüredi rajt helyszínére, ahol sikerült még […]

FMEA: A ChatGPT szemszögéből – A mesterséges intelligencia véleménye

Azt, hogy milyen gondolatok fogalmazódhatnak meg egy mesterséges intelligenciával folytatott párbeszéd során, sokan lenyűgözőnek találják. Az FMEA (Failure Mode and Effects Analysis) módszer, amely számos iparágban és területen alkalmazható. Az FMEA-ról való gondolkodás és megbeszélés lehetősége értékes lehet a ChatGPT és más hasonló mesterséges intelligencia alapú modellek számára.  A ChatGPT számos információval rendelkezik a világ […]

Ismerd meg az FTIR Workshopot! Az infravörös spektroszkópia szerepe a műanyagok megbízható azonosításában.

Az anyagok pontos azonosítása és minőségellenőrzése kiemelkedő jelentőséggel bír a műanyagiparban. Ezen a dinamikus területen az infravörös spektroszkópia és az FTIR mérési technika egyre inkább előtérbe kerül. De miben rejlik az infravörös fények ereje, és hogyan járulnak hozzá a megbízható műanyagazonosításhoz? Az infravörös fények egyedi nyomokat hordoznak magukban egy speciális tartományban. Az FTIR technika alkalmazásával […]

Egyre több műanyagipari vállalkozást súlyt az Utánpótlás Krízis

Az Utánpótlás Krízis továbbra is fenyegeti a műanyagipart, és komoly veszélyt jelent a vállalatok számára. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a megfelelően képzett munkaerő hiánya kihat az iparág fenntartható fejlődésére és versenyképességére. A műanyagipar iránti növekvő kereslet és az ezzel párhuzamosan csökkenő utánpótlás, kritikus elmaradásokhoz vezet! Az Utánpótlás Krízis olyan kihívás, amellyel a műanyagipari vállalatok egyre inkább […]

Legújabb nyílt képzések

A siker egyik legfontosabb alapanyaga a folyamatos fejlődés. A változó piaci környezetben mindig lépést kell tartani a trendekkel és a technológiákkal, ha versenyképesek szeretnénk maradni. Éppen ezért fontos az új tudás megszerzése és a szakmai kompetenciák folyamatos fejlesztése.   A TEKT nyílt képzéseinek legújabb kínálata olyan készségeket ad át, amelyek az iparág legjobbjai közé emelnek […]

Minden, amit az interimről tudni kell

Az interim szolgáltatás, nem kölcsönzés   Magyarországon is egyre nagyobb az igény interim szakemberekre, akikkel szemben egyre komolyabb elvárások fogalmazódnak meg a cégek részéről. Cikkünkben bemutatjuk az interim szakma lényegét, s szót ejtünk arról, hogy miért egyre népszerűbb ez a szolgáltatás.      Mit jelent az interim menedzsment?   Az interim menedzsment érett, professzionális, s ami […]

FMEA – Ahogy a TEKT-nél elérhető

Az FMEA, mint a hibalehetőségek feltárása, hiba-előfordulás megelőzése és lokalizálása a szigorú és kritikus vevői követelményeknek való megfelelés egyik alapvetető eszköze. Így érthető, hogy a mi partnereinknél, akik elsősorban autóipar területén tevékenykednek szintén nélkülözhetetlen és elvárt módszer, amit nap mint nap használnak. Éppen ezért tartjuk mi is fontosnak, mint képzési, tanácsadási és interim szolgáltató, hogy […]

Six sigma képzéseink

Six sigma képzéssel a kezdetektől fogva foglalkozunk: képzünk zöld és fekete öveseket is egyaránt. A cégeknél napjainkra már nem kérdés, hogy milyen előnye van ennek az adatorientált statisztikai eszközöket alkalmazó eljárásnak. Az üzleti kulcsfolyamatokban rejlő hibák és ingadozás csökkentése a vevői igények lehető legjobb kielégítése céljából minden vállalat alapvetése kell, hogy legyen. Szakmailag komoly elismeréssel […]

Miért érdemes fröccsöntőgép karbantartó képzésünket választani?

Fröccsöntőgép karbantartó képzésünk a gyakorlatban is használható kompetenciákat ad a résztvevőknek. A komplex elméleti és gyakorlati tudás megszerzésével „ready to use”, azaz rögtön munkába állítható szakembert kap vissza a megrendelő cég. A résztvevők olyan hasznos tudásra tehetnek szert egyedi, máshol nem elérhető képzésünkön, amelyek elengedhetetlenek a fröccsöntőgépek mechanikus, elektromos és hidraulikus szervizelése során. Miért érdemes […]

Weboldalunkon a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket használunk.