Beszéljük meg vagy fussunk el? – A konfliktuskezelő stratégiák választásának meghatározói
A konfliktusokat konfliktuskezelő stratégiák segítségével oldjuk meg, vagy legalábbis igyekszünk megoldani. A stratégiákat számtalan szerző számtalan csoportba sorolta már, de csaknem minden szerző repertoárjába veszi azt a stratégiát, amelynek célja a konfliktus konstruktív és minden érdekelt számára elfogadható eredményt jelentő megoldása. E stratégia során nyíltan beszélünk érzéseinkről, meghallgatjuk a másik fél üzeneteit, majd közösen dolgozunk azon, hogy olyan megoldást találjunk a problémára, mely mindkettőnk érdekeit kielégíti. Együttműködő, problémamegoldó vagy integratív stratégiának is nevezik ezt a stratégiát.
A szakirodalom szerint akkor érdemes használnunk, ha olyan kapcsolatban vagyunk a másik féllel, hogy fontosak számunkra (saját szempontjaink mellett) az ő szempontjai, az ő érdekei is, lényeges a konfliktus mindkettőnk számára és időnk is van a meglehetősen energiaigényes folyamatra.
Sajnos (és szerencsére) az ember nem csupán a fenti racionális okok alapján választ magának konfliktuskezelő stratégiát. Nézzük, mitől függ, hogy az integratív stratégiát választjuk-e, vagy elmenekülünk, agressziót alkalmazunk esetleg behódolunk.
- Ismeret, tudás. Ha hiányzik repertoárunkból az integratív stratégia, nyilván nem tudjuk azt alkalmazni. Ha szocializációnk során nem találkozunk vele, kimarad az életünkből, míg más stratégiák alkalmazása túlsúlyba kerül. Bármely stratégiát is használjuk aránytalan mértékben, több-kevesebb sikert mindegyikkel elérhetünk, legyen az a fenyegetés vagy a visszahúzódás.
- Alapvető attribúciós hiba. Az alapvető attribúciós hiba kiindulópontja, hogy egy esemény bekövetkezésekor mindannyian keressük, mi lehet az esemény bekövetkeztének oka. Külső és belső okok egyaránt okozhatnak egy eseményt, de az ember hajlik arra, hogy belső okokat lásson és keressen. Ez a konfliktusban úgy érvényesül, hogy probléma esetén nem a külső környezeti tényezőkben látjuk a probléma, konfliktus okát, hanem a személyiségben. Ehhez társul az az énvédő mechnanizmus, hogy hajlamosak vagyunk másokat hibásnak, felelősnek találni egy-egy probléma kialakulásáért, magunkat ritkán. Ha ezt a két tényt összeadjuk, azt találjuk, hogy konfliktus esetén a másik személyt tesszük felelőssé a konfliktus kialakulása miatt, mégpedig az ő személyiségét. Sillar egy 1980-ban végzett kutatásban (Attributions and communication in roommate conflicts) azt találta, hogy az integratív stratégia használatának esélyét csökkentette az, ha a kísérleti alanyok a másikat tették felelőssé a konfliktus kialakulása miatt, mert ilyen esetekben inkább az elkerülést vagy a disztributív stratégiákat alkalmazták.
- Kíván-e kooperálni a másik fél? Az attribúciós folyamat során arra is teszünk kísérletet, hogy előrevetítsük a másik várható viselkedését. A konfliktus indításakor megjósoljuk, hogyan fog válaszolni a másik a mi kezdeményezésünkre. Ha úgy ítéljük, hogy a másik visszatart információkat, hazudik vagy versengő lesz, feleslegesnek tartjuk a konstruktív megoldás keresését, és inkább olyan stratégiát választunk, ami egybeesik partnerünk várt viselkedésével.
- A kapcsolattal való elégedettség. Sillar azt a hipotézist is megerősítette kísérletei során, hogy a kapcsolattal való elégedettség növeli az integratív stratégia használatának esélyét.
- A konfliktusmegoldás valószínűsége. Ha úgy látjuk, nagy esély van a konfliktus megoldására, ha nem tűnik lehetetlen feladatnak, ugyancsak hajlunk az integratív stratégia használatára.
- A konfliktus stabilitása. Sillar kísérletében azok, akik stabilnak, erősnek ítélték a konfliktust alig alkalmazták az integratív stratégiát. Helyette inkább a passzív-indirekt stratégiákat preferálták, pl: elkerülés, célozgatás, viccelés.
- A konfliktus időtartama. Minél hosszabban húzódik el egy konfliktus, annál kevésbé hiszünk annak konstruktív megoldásában. Különösen az elkerülés stratégiája gyakori ilyen esetekben.
- A konfliktus gyakorisága. Minél gyakrabban élnek át a partnerek konfliktust, annál kevésbé hajlanak az integratív stratégia felé, inkább a passzív-indirekt stratégiákat alkalmazzák.
- Partnerünk viselkedése konfliktus esetén. Sillar későbbi kutatásaiban azt is igazolta, hogy az attribúciók nem csak azt határozzák meg, hogyan indítjuk a konfliktust, hanem azt is, hogyan válaszolunk a másiknak. Amikor az alanyok a felelősséget a másiknak tulajdonították, lemásolták a másik disztributív stratégiáját. Ha maguknak tulajdonították a felelősséget, akkor nem másoltak, hanem megbékélést kerestek.
Sipos Tünde
tanár, tréner, mediátor
PhD hallgató
www.tekt.hu
