Ha több mindennel foglalkozik valaki, s ráadásul ért is hozzájuk, akkor multipotenciális embernek nevezzük. Megvan az előnye annak, ha több hivatást és magunkénak érzünk, de azért túlzásba sem szabad esni.
Az alapkérdésünk az, hogy honnan ismerhetjük fel, ha multipotenciálisak vagyunk, hogyan keressünk állást akkor, ha nem csak egy dolog érdekel minket? Ugyanakkor hogyan különböztessük meg a kétségbeesett egyik szakmából a másikba csapongást attól, hogy valóban több mindenhez van affinitásunk?
A lényeg, hogy nem kell kétségbe esni. Az érettségi előtt évtizedek óta azt halljuk, hogy egy életre kell döntést hoznunk a hivatásunkat illetően, ami lehet, hogy 40-50 éve igaz volt, de ma már korántsem az. Gondoljunk csak bele! Lehet, hogy 15-20 esztendő múlva olyan munkakörben fogunk dolgozni, ami ma még nem is létezik (2002-ben tudta valaki mi az a közösségi média specialista vagy influenszer?), de mindez fordítva is igaz. Könnyen előfordulhat, hogy olyan szakmában kezdünk dolgozni, amire egy-két évtized múltán már nem lesz szükség (mostanában épp a könyvelőket riogatják ezzel).
Itt jön képbe pozitív tulajdonságként a multipotencialitás. Olyan embereket hívunk így, akiknek több érdeklődési körük van, több, egymástól akár teljesen független szakmában tudnak kimagaslót alkotni. Ezek az emberek általában nem tudnak egyelten szóban vagy mondatban válaszolni arra, hogy mivel foglalkoznak. Előnyük, hogy különböző területeken felmerülő ötleteket tudnak szintetizálni, összekapcsolni és könnyen alkalmazkodnak. Ezek mind olyan készségek, amelyek a jelenlegi munkaerőpiacon megkönnyítik a helyzetüket.
Persze vannak negatívumok is, ezt kár lenne tagadni. Ugyan a multipotenciálisok nagyon gyorsan tanulnak, ám könnyen ráunnak egy területre. Amíg valami érdekli őket, addig abba beleássák magukat és szeretnének mindent megtudni róla. Ha azonban azt érzik, elég volt egy területből, akkor nem zavarja őket, ha egy új területen ismét kezdőként indulnak.
Az is igaz, hogy amikor egy multipotenciális ember szakmát vált, akkor nem hagyja maga mögött az ott megszerzett tudást, hanem azon gondolkodik, hogyan tudja az addigi tapasztalatát és ismereteit is másik területen kamatoztatni. HR-es szempontból persze rémálom lehet egy ilyen figura. Rendkívül sokat hozhat a cégnek, hiszen kreatív, több területet is átlát, így új ötleteket és megközelítéseket hozhat, ugyanakkor nem is kötődik annyira a céghez, s magához a hivatáshoz sem, tehát bármikor dönthet úgy: lelép.
Épp ezért a szakemberek szerint az egyetemisták és pályakezdők jobb, ha nem munkakör, hanem inkább képességek és érdeklődési körök alapján keresnek munkát. A legtöbb cég, ha valakiben látja a potenciált, belsős képzésekkel megtanítja a szükséges ismereteket az alkalmazottainak.
