‘Fröccsöntőgép kezelő képzés’

autóipari

méréstechnikai

műanyagipari

soft skills

irányítás rendszeri

lean

‘Fröccsöntőgép kezelő képzés’

A műanyagiparban eltöltött több, mint 15 éves tapasztalatunk alapján a fröccsöntéssel foglalkozó vállalatok szakemberi túlzottan leterheltek ahhoz, hogy munkatársaik (elsősorban a fröccsöntőgépeken dolgozó gépkezelők) képzésére tudnának elegendő időt szakítani. A csupán gyakorlattal, tapasztalattal megszerzett tudás pedig, habár a legértékesebb, a legdrágább is a vállalat számára. Szakértőink segítségével összeállítottunk egy képzési programot, amely teljesen rugalmasan adaptálható a Megbízónk igénye szerint, különböző szintű gyakorlattal és elméleti tudással rendelkező munkatársak számára. Három napos, nyílt szervezésű fröccsöntő gépkezelő képzés a partnereinknél felmerült igények alapján állítottuk össze, olyan kis- és középvállalkozások részére, akik nem rendelkeznek a kihelyezett formában történő képzéshez szükséges hellyel, létszámmal, vagy forrással, ezáltal elérhetővé téve számukra is ezen képzést.

A KÉPZÉS CÉLJA

A műanyagipar fröccsöntés szektorában olyan szakemberek képzése, akik képesek a fröccsöntőgépek üzemeltetésére, tisztában vannak a technológia sajátosságaival, az alapanyagok, gépek és szerszámok kezelésével. El tudják végezni a gépek beállítását az optimális technológiai paraméterek kiválasztását, valamint képesek ellátni a szerszámok és gépek rendszerese karbantartási feladatait. Az elméleti alaptudás biztosítása a gyakorlati tapasztalat mellett. A műanyag-feldolgozás sajátosságainak megismerése és a folyamat optimalizálás lehetőségeinek megismerése, alkalmazása.

A képzés célcsoportja

  • Gyakorlattal rendelekző gépkezelők,
  • Gépkezelőként elhelyezkedni kívánók,
  • Gyakorlattal nem rendelkező, kezdő gépkezelők,
  • Fröccsöntéssel kapcsolatban álló mérnökök, meo-sok

Képzés során megszerezhető kompetencia

Biztos alapok megismerése, elmélet mellett gépparkon történő gyakorlással képes legyen a résztvevő egy fröccsöntő gép kezelésére.

Képzéseink elvégzése sem szakképesítést, sem szakmát, sem részszakmát nem nyújtanak és az ITMr. 1. melléklet 70. sorában található tevékenység e képzések elvégzése után sem lesz önállóan gyakorolható.

A képzés tematikája

Anyagismeret

  • Műanyagok felépítése és típusa
  • Alapanyag kezelés és előkészítés folyamata. Adalékanyagok típusai, hatásai.
  • Alapanyagok szárítása, szárítási folyamat jelentősége, lehetséges hibák.
  • Nedvességtartalom meghatározása.
  • Folyási tulajdonság vizsgálat lehetőségei.
  • Darálás, porleválasztás, fémdetektálás. Újrahasznosítás lehetőségei és műveletei.

 

Technológia

  • Fröccsöntési technológia folyamatának részletes megismerése.
  • A fröccsöntési ciklus lépéseinek megértése, beállítható paraméterek.
  • Felügyeletek és azok fontossága, szerepe a termék minőségének biztosításában.
  • Termék leképezés folyamata, áramlás a szerszámban.
  • Fröccsöntött termék hibái, hiba keresés és hiba okának megállapítás.

Gép

  • Fröccsöntőgépek kialakítása főbb típusai.
  • Fröccsegység részletes bemutatása. Csiga felépítése és feladata.
  • Záróegység típusok, működésének ismertetése.
  • Gépkarbantartás alapjai.
  • Perifériák működése (robot, temperáló, daráló…)

Szerszám

  • A fröccsöntő szerszámok felépítése.
  • Csoportosítása hőtani szempontból.
  • Elosztócsatorna rendszer kialakítások és gát típusok részletes megismerése.
  • Hűtőrendszer kialakítások és vízbekötési szabályok megismerése.
  • Kidobórendszer kialakításának lehetőségei.
  • Forrócsatornás szerszámok működése és felépítése. Kialakítások és vezérlés típusok.

 

 

Részvételi feltételek

Befejezett nyolc általános iskolai végzettség.

Ajánlott képzések

KÓD
Megnevezés

TEKT Talk

‘TecSa’

QA-AU-0025

‘VDA 19.2’

QA-AU-0027

‘VDA 19.1’

QA-AU-0026

Fröccsöntési alaphibák mérnököknek

PL-MO-0021

‘TEKT Talk’

Jelentkezési lap












    IgenNem




    IgenNem

    [group group-529]

    [/group]



    Kérdésem van

      Az alábbival kapcsolatban van kérdésem: