‘Kifogástalan üzleti viselkedés’

autóipari

méréstechnikai

műanyagipari

soft skills

irányítás rendszeri

lean

‘Kifogástalan üzleti viselkedés’

Ismerjük a viselkedéskultúra szabályait, hiszen elméletben jól tudjuk például, hogyan kell megszólítani a partnert, milyen formaságai vannak a bemutatásnak, bemutatkozásnak, hogyan illik fogadni vendégeinket …. Amikor azonban helyzetbe kerülünk, hirtelen elbizonytalanodhatunk és feltesszük a kérdést magunknak: ”Illendően viselkedem? Én bemutatkoztam ugyan, de nem tudom, hogy kinek, mert nem értettem a nevét, annyira koncentráltam a helyes bemutatkozásomra.” vagy vendégként „Mikor és hogyan adjam át a névjegyem, ha az egyik kezemet a kézfogásra nyújtom, a másikban pedig a táskám van?” A viselkedésünkkel kapcsolatos bizonytalanságok „látszanak”, és ez akár helyzeti előnyhöz is juttathatja adott esetben partnerünket. Másik esetben pedig, egy nem alkalmazott illemszabály már az első fontos pillanatokban minősít bennünket. Az üzleti élet mindig igényesebb, formálisabb viselkedési elvárásokat támaszt felénk, mint amilyenekkel az üzleti életen kívül találkozunk. A tréning fő célja, hogy segítsen a hitelesség és magabiztosság elsajátításában azokkal a klasszikus és modern üzleti formaságokkal, melyeket a professzionális üzleti viselkedésben ismerni kell és alkalmazni érdemes. A tréning feladata egyértelművé tenni a résztvevők számára, hogy az üzleti élet viselkedési normáinak ismerete, és szabályainak a megfelelő időben, a helyzethez illő hatásfokkal való alkalmazása, az érvényesülésük biztosítékaként szolgál. A tréning folyamán mindenekelőtt gyakorlásra buzdítjuk a résztvevőt! Ezért a program nem unalmas előadásokból áll, hanem elsősorban mozgalmas saját tapasztaláson alapuló helyzetgyakorlatokból.

A KÉPZÉS CÉLJA

A tréning fő célja, hogy segítsen a hitelesség és magabiztosság elsajátításában azokkal a klasszikus és modern üzleti formaságokkal, melyeket a professzionális üzleti viselkedésben ismerni kell és alkalmazni érdemes.

A képzés célcsoportja

Kinek ajánljuk a tréninget?

Azoknak,

  • akik számára fontos a professzionális üzleti viselkedés a munkájukban;
  • akik felelős pozíciót töltenek be a kapcsolatépítés-és megtartás területén ;
  • akik fedhetetlen és kellemes benyomást szeretnének kialakítani ügyfeleikben.

Képzés során megszerezhető kompetencia

Az üzleti élet viselkedési normáinak ismerete, és szabályainak a megfelelő időben, a helyzethez illő hatásfokkal való alkalmazása.

A képzés tematikája

Aranyszabályok az üzleti viselkedéskultúrában

  • Igény a viselkedéskultúrára: befektetés és a várható haszon;
  • A viselkedéskultúra alappillérei;
  • A „négyes szabály”;
  • „Alá-és fölérendeltség” kérdésköre;

Figyelmesség kultúrája  

  • Köszönés, bemutatkozás, bemutatás, megszólítás, társalgás, pontosság;
  • Kellemetlen szituációk kezelése;

 A gyakorlatban így történik …

  • Az első találkozó jelentősége: benyomáskeltés, várakozás – várakoztatás, kézfogás, névjegy;
  • Kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás: telefonon, írásban;
  • Nonverbális közlések, zónák szerepe;
  • Meghívás és a meghívó formaságai;
  • Megjelenés protokollja: pozitív, hiteles egyediséget adó, jól ápolt külső, üzleti megjelenés;

Üzleti találkozó előtt, alatt és után

  • Vendég fogadása, kísérés;
  • Hova ültessem a vendéget, a tárgyaló partneremet? Hová üljek le, mint vendég? – ültetési rend;
  • Vendég kínálása;
  • Ajándékozás;
  • Kapcsolatok cégek között;

Általános problémák és a résztvevők által felvetett dilemmák

Részvételi feltételek

Egy hangulatos tréningen való elhivatott részvételi szándék.

Ajánlott képzések

KÓD
Megnevezés

‘FMEA moderátor képzés’

QA-AU-0021

PSCR – Termékbiztonsági és -megfelelőségi megbízott

Autóipari vezető leszek

ST-00-0047

AIAG – VDA FMEA – Angol nyelven!

QA-AU-0019

Funkciókritikus és kritikus jellemzők az autóiparban

QA-AU-0062

FTIR workshop

PL-MO-0020

Jelentkezési lap












    IgenNem




    IgenNem



    Kérdésem van

      Az alábbival kapcsolatban van kérdésem:







      Weboldalunkon a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket használunk.